A 30. évfordulóra digitálisan felújított képpel és hanggal!
A Let There Be Rock koncertfilm az ausztrál AC/DC 1979-es párizsi fellépéséről. 1980 őszén mutatták be Európában és Észak-Amerikában, 1982 nyarán pedig még a magyar mozik is vetítették Szóljon a rock!-címmel.
1979 végére az AC/DC hírneve minden korábbi várakozást felülmúlt. Legutóbbi albumuk a Highway To Hell pedig eladási rekordokat döntögetett világszerte. A zenekar menedzsmentje szerint megérett az idő egy komolyabb - az egyszerű videoklipnél lényegesen többet mondó - egész estés koncertfilm elkészítésére. Decemberben éppen Franciaországban turnézott az együttes mialatt két francia filmesnek adatott meg a lehetőség, hogy mozifilm formájában örökítsék meg az AC/DC színpadi produkcióját. Eric Dionysius és Eric Mistler eredetileg csak egy promóciós klipet szeretett volna készíteni de még referencia munkájuk is alig akadt. Végül egy kis csúsztatással ugyan, de elnyerték az együttes menedzserének tetszését és megkapták a munkát.
Számos helyszínen készítettek felvételeket. Az interjúkat Metzben, a zenekar szállodai szobáiban rögzítették, a koncertfelvételek pedig Reimsben, Metzben, Lille-ben és Párizsban készültek. Továbbá filmre vették a zenekar tagjait miközben hobbijuknak hódolnak. Cliff Williams-t egy kétfedeles repülőgépen utazva, Phil Rudd-ot egy Porsche 928-as volánja mögött, Malcolm Young-ot miközben focizik és Angus Young-ot névjegye, egy kisördög rajzolgatása közben.
A film gerincét alkotó koncert december 9-én, vasárnap este 8 órai kezdettel, a párizsi Le Pavillon de Paris csarnokban volt. A stáb az eseményen öt kamerával dolgozott és a TNT kivételével valamennyi számot felvették. Végül a film készítői összesen 10-11 órányi nyersanyagból ollózták össze a 95 perces mozifilmet, miközben egy szerencsétlen eset következtében a zenekar énekese, Bon Scott életét vesztette.
Angus Young - szóló gitár
Malcolm Young - ritmus gitár
Bon Scott - ének
Phil Rudd - dobok
Cliff Williams - basszus gitár
Valamennyi dal Angus Young, Malcolm Young és Bon Scott szerzeménye.
1. Live Wire
2. Shot Down In Flames
3. Hell Ain't A Bad Place To Be
4. Sin City
5. Walk All Over You
6. Bad Boy Boogie
7. The Jack
8. Highway To Hell
9. Girls Got Rhythm
10. High Voltage
11. Whole Lotta Rosie
12. Rocker
13. Let There Be Rock
Fenti ár üzletünkben való személyes vásárlás esetére érvényes! Utánvéttel is megrendelhető, ebben az esetben a fogyasztói árat csomagolási és szállítási költség is terheli.
|