Ego Project - A középső CD
Termék leírás:
2015. szeptember 14-én jelent meg az EGO Project negyedik, „A középső” című albuma.
Belo - "saját szavaival" a 2015-ös Ego Project album:
1. ÖRDÖG TUDJA
"A kezdőnóta jó kis tempós, basszusos téma. Jó kezdésnek tűnt, mert pár koncerten eljátszottuk és már elsőre tetszett mindenkinek. A szöveg pedig magáról a szövegírásról szól, a zenéről és a világról, ahogy én látom..."
2. A KÖZÉPSŐ
"...és az ország, ahogy én látom! Nem nagyon látom a józan ész diadalát a hülyeség fölött. A légkör, ami most van, a médián keresztül beszivárog az ember életébe és olyan helyzetekhez vezet, mint amit a borítóra is feltettünk.
Nem lehet elmenni szó nélkül azon dolgok mellett, amiket nap mint nap látsz. Az, hogy azoknak kéne üldözni a korrupciót, akik csinálják, és hogy meg kell válogatni a szavaidat, ha a politikáról beszélsz, nehogy kivágjanak a melóhelyről, ezeket napi szinten tapasztalja mindenki.
Az ember fia azt hihetné, hogy a 21. századra már meg kellett volna oldani az olyan problémákat, amik már száz éve is problémák voltak, de nem. Hozzászokunk és morgolódunk.
Én beleírhatom a dalokba, így kiadom magamból és meg tudom állni, hogy ne hajigáljak kockaköveket... vagy távirányítókat!" (nevet)
3. SZÍVRONTÓK
"Az Ego-tól talán szokatlan hogy párkapcsolati dolgokról is írtam, de az ilyenkor megjelenő intrikák és intrikusok okot adtak egy szövegre. Láttam ilyesmiket magam körül és láttam, hogy megtörhet és megviselhet valakit, ha belekeveredik... Na meg az összes valóságsóóó is tele van velük - ez a dal a tuti biztos utunk az irigyelt celebek csillogó világába!" (nevet)
4. BOCSÁNAT
"Egy laza rákenroll nóta. A szöveg a 'jobbik eset' az előző szöveghez képest, amikor a józan ész mégis csak felülemeli az embereket a problémáikon és kibeszélik azokat. Mindenkivel előfordult már, hogy marhaságokon veszekedett a párjával és olyanokat mondott, amiket később megbánt. Ha megbeszélik és egy kis toleranciára is megvan a hajlam, akkor a legtöbb vita elsimítható... Veszekedés után küldhető 'bocsi-nóta'!"
5. AZ IGAZI KINCS
"Az Ego 'punk' nótája a 'celebek csillogó világáról', minden valóságsók legaljáról, amikor már 'sztori' sincs, csak mennek a 'sztárok' után a kamerával a közértbe krumplit venni, intim-szőrtelenítésre, meg a telekre füvet nyírni.... 'Nyomják, mert nézzük, adják, mert vesszük', mi vagyunk a hülyék..."
6. TÚLHAJSZOLT NEMZEDÉK
"Tv-élmény után szabadon. Néztem a politikában feltűnő, fiatal, szűk zakós egyenpropagandistákat, oldaltól függetlenül, és azon gondolkoztam, mi lesz ezekkel az emberekkel, ha megfordulnak a dolgok. Lehet-e mindig az aktuális szélirányhoz alkalmazkodva, a legértelmetlenebb vitákban is körömszakadtáig parancsra harcolni? Van-e egyáltalán saját cél vagy vélemény bármiről és legfőképp, hogy milyen elvek szerint fogják ezek nevelni a gyerekeiket? Nem túl szórakoztató téma, de talán belefér hogy erre is felhívjuk a figyelmet."
7. EZ VAGYOK ÉN
"...és az elvek amiket én vallok, ha már Ego a zenekar neve!"
8. KÖZEL A TŰZHÖZ
"Ezt nem kell sokat magyarázni, nem nagyon kerteltem a szöveggel. Ha valaki ellop egy csirkét, mert éhes a gyerek, elviszi a rendőr. Ha valaki egy kamupályázattal megcsináltat egy melót tízszeres áron milliárdokért a haverjával, azt kitüntetik. Ha egy vezető nem tudja, hogy az államkasszát csak RÁBÍZTÁK, és nem NEKIADTÁK, az a vezető szerintem nem lehet vezető. Vagy most akkor mi van?! LOPNI ÉR???"
9. HAZAMEGYEK
"Szeretem ezt a dalt. Sokat vezetek, sokszor éjjel is. Ilyenkor van ideje az embernek gondolkodni a dolgairól és jó hazaérni, ha van, ahol várják. Hangulatos nyugis nóta, kocsiba való, koncert utáni hazaútra, a szöveg is erről szól.
A szólója nagyon atom, mondtuk is Jung Norbinak, hogy egész ügyes, ne hagyja abba..."
10. EGYSZERŰ DAL
"A dal története egyszerű! (nevet) Sokat gitározgatok otthon, csak úgy, hogy valamivel elfoglaljam a kezem, és épp a toplák dobgitárom volt nálam, amikor a feleségem megkérdezte, hogy 'Mit csinálsz?', csak három húr van rajta... Mondtam, hogy 'nem baj, majd egy egyszerű dalt írok'. Ez lett az.
A szöveg egyfajta összegzése a többinek, pár helyen vissza is utal rájuk. Bárki által eljátszható, jó kis 'egyszerű', lezáró nóta."
Kiss Zoltán - ének
Jung Norbert - gitár
Lahovicz Zoltán - gitár
Beloberk István - basszusgitár
Beloberk Zsolt - dob
1. Ördög tudja - 03:21
2. Középső - 03:48
3. Szívrontók - 04:14
4. Bocsánat - 04:24
5. Az igazi kincs - 03:37
6. Túlhajszolt nemzedék - 03:24
7. Ez vagyok én - 04:00
8. Közel a tűzhöz - 02:53
9. Hazamegyek - 04:11
10. Egyszerű dal - 03:34